2016. május 20., péntek

20. Címlapon

Egy hónap telt el az első videoklipem forgatása óta, ami hatalmasat dobott a hírnevemen. A srácokkal eljutottunk odáig, hogy szinte egész Európa ismer minket és azóta egy perc nyugtunk sincs. Mindenhol paparazzik és újságírók, de még ott vannak a rajongók, akik nélkül nem lennénk sehol. És ott van Harry. Az elmúlt egy hónapban megállás nélkül keresett, de nem vettem fel a telefont, vagy ha eljött hozzánk nem engedtem be a szobámba. Igen, menekülök az érzéseim elől, magam sem tudom miért. Egyik éjszaka Rachel-el beszélgettem Skype-on, amikor Harry mászott be a nyitott ablakomon. Meg sem vártam a magyarázatát, mert egy kisebb szívroham után páros lábbal rugdostam ki a szobámból. Hihetetlen ez a srác. Abban bíztam, hogy akkor végre békénhagy, de nem ez lett. Mindegy, nem is számít... Azt hiszem.
- Biztos nem lesz ebből baj? - kérdeztem aggódva Niallt aki fél órája hívott el az állatkertbe mondván, hogy el kell töltenünk egy kis időt kettesben, mint testvér a testvérrel. Bobby szerint sem rossz ötlet.
- Biztos, nyugi már. - győzködött. Az emberek nem tudják, hogy mi testvérek vagyunk, ezért aggódok, mert ebből hatalmas félreértés lehet, ha együtt látnak minket.
- De a paparazzik félre fogják érteni. - nevettem fel.
- Akkor majd megmagyarázzuk nekik. Apa is megmondta, hogy jót tenne ez nekünk és majd munkaidőbem megyünk, akkor úgysincsenek ott sokan.
- Hát jó. - adtam be a derekam. - Legyen.
- Aztán elmehetnénk ebédelni is.
- Úgy tudtam. Nem jó az itthoni koszt?
- A-a. - rázta a fejét.
- Jó, de csak mert én is éhes leszek addigra és jól esne már valami amit nem én csináltam. - nevettem fel.
- Oké, akkor készülődj, mert mindjárt indulunk.
- Mi? Most? - akadtam ki, mert teljesen össze-vissza áll a hajam és ki kell sminkelnem magam és ruhát kell választanom és huu...
Felszaladtam a lépcsőn és kiválasztottam valami olyat ami állatkertbe és étterembe egyaránt tökéletes.

Két óra múlva még mindig a sminkemet csináltam amikor Niall hangosan dörömbölt az ajtómon.
- Öt perc. - mondtam és elkezdtem a szempilláimat festeni.
- Egy órája is ezt mondtad! - jött be. - És csukd be a szádat. - nevetett fel mire szikrázó tekintettel néztem rá. Nem tudom csukott szájjal kifesteni a szempillámat. - Különben is állatkertbe megyünk, kinek akarsz tetszeni? A majmoknak?
- Pontosan! - gyúnyolódtam. - Mehetünk! - mondtam és elvégeztem a hajamon az utolsó símításokat.
Niall kocsijával mentünk, pedig mondtam neki, hogy ne mert az már tényleg félreérthető lesz. Fél kettő volt amikor odaértünk, de még így is rengetegen voltak az álkatkertben. Nagyot sóhajtva léptem át a kaput. Minden második lépésem után azt lestem, hogy van-e a közelben újságíró vagy valami, de vagy csak figyelmetlen vagyok, vagy tényleg nem volt paparazzi. Nagyon jól elvoltunk, a vége felé kezdtem felszabadulni. Több mint két órát voltunk az állatkertben, aztán már egyre többen voltak szóval jobbnak láttunk lelépni. Meg már amúgy is éhesek voltunk, ideje volt harapni egyet.

Negyed órával később a közeli étteremhez értünk. Nem voltak bent sokan. Hátul, egy eldugottabb asztalnál kaptunk helyet. Leraktam magam mellé a táskámat és az étlapot kezdtem bújni, amikor fél szemmel megláttam néhány újságírót.
- Ajjaj. - nyögtem fel. Niall rám kapta a fejét én meg csak a kijárat felé biccentettem. Lassan már egy egész tömeg állt ott. - Nagyszerű. Hogy fogunk kijutni? - kérdeztem miután felvették a rendelésünket.
- Majd megoldjuk, max kimegyünk hátul.
- Azt fogják hinni, hogy randizunk.
- Hát higyjék. Mi úgyis tudjuk, hogy nem így van. Majd ők is meg fogják tudni. - mondta és beleivott a poharába.
- El akarod nekik mondani? - húztam fel a szemöldökömet.
- Ha nem akarod, hogy tele legyenek az újságok azzal, hogy mi ketten "randizunk", - formált idézőjelet a mutató és középső ujja segítségével - akkor muszáj lesz megtudniuk.
- Hát jó. De azért még megvárom ennek a végét. - pillantottam az ajtó felé, ahol csak úgy kattogtak a vakuk. Nemsokára meghozták a rendelésünket és mind a ketten mohón láttunk neki az ételnek. Én rántott húst kértem sültkrumplival, Niall pedig pulyka cordon bleu-t rendelt tört krumplival.
- Asszem ideje mennünk. - mondta és kifizette az ebédet. Időközben az újságírók is beszabadultak az étterembe, szóval sietősen el kellett hagynunk az épületet. A bejárat kilőve, marad a hátsó kijárat. - Elnézést, ki tudna minket engedni a hátsó ajtón? - szólított le Niall egy pincért, majd a fotósok felé biccentett.
- Persze, jöjjenek utánam. - mondta és elindult, mi pedig követtük.
- Köszönjük. - mondta Niall és megragadta a kezemet. Az autójáig meg sem álltunk, de a vakuk követtek mindenhová.
- Ugye tudod, hogy ebből címlap sztori lesz? - kérdeztem, miután beültem az anyós ülésre.
- Persze, hogy tudom. - nevetett. - Még csak egy hónapja vagyunk híresek, de a paparazzik nem hagynak nyugodni. - mondta és felbőgött a motor. Közel voltunk a házamhoz, ezért tíz perc alatt otthon is voltunk. Niall kirakott a házamnál, de valami fontos dolga volt, ezért nem jött be.
- Megjöttem! - kiabáltam. Pár perc múlva Liam csörtetett le a lépcsőn.
- Merre jártál?
- Niall elvitt állatkertbe, aztán ebédelni. Holnap tuti a címlapon látom magam viszont. - nevettem és letettem a csizmámat.
- Nem akarom tudni, hogy ennek mi lesz a vége, majd megoldjátok. - mosolyodott el. - Ja, amúgy szólni akartam, hogy holnap reggel nem leszek itthon, be kell menni a stúdióba. - tájékoztatott.
- Oké, nekem csak a jövőhéten kell mennem. - mondtam és felmentem a szobámba. Noha még csak délután fél hat van, eléggé elálmosodtam. De még mielőtt lefeküdtem volna, megírtam egy dalt, amivel csak háromnegyed nyolc körül lettem kész. Elég nehéz dalt írni, ha nincs inspirációm.
Elmentem zuhanyozni, majd miután azzal végeztem a pizsamámban és a pingvinem társaságában bújtam bele a jó meleg ágyikómba. Nem kellett sok, hogy elragadjon az Álomvilág.

Másnap reggel kipihenten ébredtem, ami fura volt. Sosem szoktam így kipihenni magam. Ránéztem az órámra ami fél tizenkettőt mutatott, tehát Liam már nincs itthon. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és magamra kaptam egy itthoni göncöt. A hajamat csak kifésültem, majd szoros lófarokba kötöttem és sminket sem raktam fel, hiszen itthonra minek?
Bekapcsoltam a laptopomat, hátha találok valami cikket a tegnapival kapcsolatban és lám, tele volt velünk az egész internet.

Kim Tompson és Niall Horan?
Minden jel arra utal, hogy a fiatal énekesnő, Kim Tompson és a One Direction szőke hercege, Niall Horan között több van, mint szimpla barátság. Tegnap délután az ír bandatagot az állatkertben látták az énekesnővel feltehetőleg egy randevún. Niall többször is átkarolta, megölelte, de az a bizonyos csók nem csattant el. Talán első randin nincs csók?
Az állatkerti randit egy romantikus ebéd követte, ahonnan kézenfogva hagyták el az épületet a hátsó ajtón át, majd Niall autójával távoztak.

Ezen a cikken csak mosolyogni tudtam. Nem csattant el az a bizonyos csók? Első randin nincs csók? Hát a testvéremmel nem is lesz, főleg, hogy nem is randiztunk. Ezt szeretem a médiában. Kilépek a házból, erre összehoznak a testvéremmel. Felnéztem Twitterre, ahol rengeteg új követőm és üzenetem akadt. Legtöbben gratuláltak nekem és Niallnek, de voltak olyanok is, akik a nemtetszésüket fejezték ki. Konkrétan megfenyegettek. Voltak néhányan olyanok is, akik a hajamra tettek mókás megjegyzést. Lehet, hogy el kéne mondani nekik. Itt az idő, nem akarom, hogy azt higyjék, hogy a féltestvéremmel kavarok.

@Kim_Tompson: Köszönöm a sok gratulációt és kedves szót, nagyon jól esett, de szeretném veletek közölni, hogy Niall és én csak barátok vagyunk, semmi több :) Elmondok nektek egy titkot. Niall és én féltestvérek vagyunk, szóval tegnap semmilyen randi nem volt. A kedves rajongóknak üzenem, hogy Niall Horan szabad préda! ;)

Amint kiléptem Twitterből, hangos csörömpölésre lettem figyelmes odalentről. Eléggé megijedtem, mert még csak negyed egy van, ami azt jelenti, hogy Liam még nincs itthon, ezen kívül, senki másnak nincs kulcsa a lakáshoz. Magamhoz kaptam a "fegyveremet", ami egy kék esernyő volt és szépen csendben kiléptem a folyosóra. Újabb csörömpölés, én meg összerezzentem. Hangtalanul, óvatosan lépkedtem, miközben az esernyőt szorítottam. A lépcsőn is lejutottam, de amit odalent láttam, huu. Mit ne mondjak, rendesen betojtam - szépszóval. Az ablakok betörve, vázák a földön, a nappaliban a tv összetörve hever a parkettán. Lépteket hallottam a hátam mögött, de nem mertem megfordulni. Borzasztóan féltem.

19. One Band, One Dream, One Direction

- Hé, Kim! Figyeld már! Ez nem az a srác? - bökött a laptopom felé. - Öhm... Liam?
A névre azonnal felé kaptam a fejem. Mit keres Liam az interneten? Közelebb mentem hozzá és a válla fölött áthajoltam, hogy jobban lássam. Egy cikk volt ott és egy kép a fiúkról és Simon Cowell-ről.

Simon Cowell új fiú bandája

Elég volt a címet is elolvasnom, hogy teljesen összezavarodjak. Ezek azért tűntek el minden nap mert egy fiúbanda lett belőlük? Asszem nem értek semmi.
- Liam! Feljönnél egy picit? - kiabáltam ki az ajtón. Másodpercek múlva Liam lépett be a szobámba és ránk nézett. Mind a ketten értetlenül néztünk rá, majd a laptopomra böktem. - Jó, hogy ezt is neten keresztül kell megtudnom! - tettem csípőre a kezeimet megjátszott felháborodással. Liam csak kapkodta kettőnk között a tekintetét, majd szerintem alaposan meglepődhetett amikor megöleltem.
- És nevetek is van? - kérdezte a széken ülő lány és furán csillogó tekintettel nézett Liamre. Ismerem ezt a nézést!
- Ja, One Direction. - mondta és elengedett. Értetlenül néztünk rá, mire folytatta. - Tudjátok, One Band, One Dream, One Direction. (F)(Egy banda, egy álom, egy irány)(v) - magyarázta.
- Értem már... Vagy nem. Mindegy. És miért nem mondtad el, ahelyett hogy titkolózol amikor rákérdeztem, hogy miért lépsz le minden nap? - kérdeztem rá.
- Nem tudom. - rántotta meg a vállát. - Mehetek?
Bólintottam és amint Liam kilépett az ajtón, Rachel felé fordultam.
- Mi volt ez? - néztem rá kérdőn.
- Mi? - vonta fel a szemöldökét.
- Ugyan már! Láttam azt a nézést! Ezer közül is megismerem mit jelent! Neked tetszik Liam! - kiáltottam.
- Fogd már be! Amúgy meg nem tudom miről beszélsz! Inkább szárítsad a hupilila hajadat! - mondta zavartan.
- Sötétlila. - mondtam durcásan és szárítottam tovább.

Mikor már csontszáraz volt a hajam, grimaszolva néztem bele a tükörbe. Nemhiszem el, hogy Louis ezt tette velem... Vagyis a hajammal! Rájöttem, hogy mivel nekem szögegyenes a hajam, muszáj lesz göndörítenem rajta egy kicsit, mert így nem áll jól.
- Nyitom. - sóhajtottam, mikor csöngettek. Nem tudtam nem észre venni, hogy Rachel már vagy egy órája az új bandával kapcsolatos cikkeket olvagsatja. Nem volt nagyon sok, de azért annyi volt, amivel egész este ellehetett. Gyorsan lecsörtettem a lépcsőn és a lendülettől szinte feltéptem a bejárati ajtót.
- Hali. Jó a hajad, úgy nézel ki, mint valami Barbi baba. - próbálta visszafolytani a nevetését.
- Hát te? - néztem a váratlan vendégünkre figyelmen kívül hagyva gúnyos megjegyzését. - Liam nincs itthon. - tettem csípőre a kezem.
- Nem is hozzá jöttem. - mondta közömbösen.
- Niall sincs itt. - vontam fel a szemöldököm. Szerintem tisztában van vele, hogy nincs itt. De akkor meg mit akar?
- Hozzád jöttem. - mosolyodott el. Öö, miért is? Mióta elvesztette a fogadást nem szól hozzám, csak ha muszáj és a két kis madár is ott díszeleg a mellkasán. Persze miért is hittem, hogy a fogadás után is ugyan úgy közeledne felém? Hisz' ő Harry Styles, a nőcsábász, a szoknyavadász, aki bárkit megkaphat. Miért pont én kellenék neki?
- Hozzám? - értetlenkedtem.
- Aha, bemehetek? - kérdezte. Szélesebbre nyitottam az ajtót és végignéztem, ahogy belép a házamba.
- Figyelj, van pár dolog amit meg kell beszélnünk. Először zavar, hogy ennyire ellenségesek vagyunk egymással. Eláshatnánk a csatabárdot és barátok lehetnénk.
Zavarja? Barátok? Pont ez az amit nem akartam. Én nem tudok a barátja lenni, túlságosan is sokat érzek. De nem tudja. Gyáva vagyok, hogy elmondjam neki.
- Nem. - jött ki a számon.
- Nem? - vonta fel a szemöldökét. - Miért nem?
- Mert én nem tudok a barátod lenni. Soha. Én sokkal többet érzek ennél! - emeltem fel akaratlanul is a hangomat. Te jó ég! Most burkoltan szerelmet vallottam Harry-nek?
- Hogy, mi?
- Hahó, - jött le a megmentőm a lépcsőn. - azt hiszem kiabálást hallottam. Minden rendben?
- Persze, minden a legnagyobb rendben. - kivéve, hogy most vallottam szerelmet a srácnak aki csak barátként tekint rám.... azt hiszem - Harry épp menni készült. - mondtam és direkt kerültem a tekintetét.
- Öhm, igen azt hiszem. - mondta és közben a tekintetemet fürkészte. - Mond meg Liamnek, hogy holnap reggel jöjjön be a stúdióba. - mondta és az ajtó felé vette az irányt.
- Persze, mindenképpen. - mondtam halkan és még mindig nem néztem rá. Rachel becsukta a fiú mögött az ajtót, majd hozzám fordult.
- Ő volt az? - nézett rám izgatottan.
- Ki? Harry? - eszméltem fel.
- Nem, a római pápa! Szerinted?
- Igen, ő volt az. - basszus, nem tudok neki hazudni!
- És ha jól hallottam, most vallottál neki szerelmet igaz?
- Hát, mondhatjuk úgy is. - túrtam idegesen a hajamba.
- Oh, értem. - mondta. Jobbnak látta, ha nem beszél róla többet, amit őszintén értékelek.

Másnap reggel korán kellett mennem a stúdióba. Tegnap este Rachel hazament és én megint egyedül maradtam, mert Liam nem jött haza. Felhívtam és azt mondta, hogy Zayn-nél alszik.
A gardróbomhoz léptem és megpróbáltam olyan ruhát választani, amit illik a lila hajamhoz. Semmi normálisat nem találtam, így a választásom egy fekete cicandrágra és egy világoskék ingre esett, ami lefelé haladva fehéredik.

Felkaptam a táskámat és elindultam a stúdióba. Szerencsére csak 10 percre volt a házamtól, így hamar odaértem. A biztonsági őr - mert igen, az is van - nem akart beengedni a lila hajam miatt, mert nem ismert fel, de végül kb negyed óra bizonygatás után rájött hogy én bizony itt dolgozok és beengedett.
- Kim, végre itt vagy. - állt fel a székéből Chloé. - De mi ez a haj? Ugye tudod, hogy ma vesszük fel az első klipedet?
- Igen tudom és nagyon sajnálom, de egy barátom jó ötletnek tartotta, hogy megvicceljen és azt mondta, hogy minimum öt hónap múlva lekopik. - sóhajtottam.
- És nem jutott eszedbe, hogy esetleg visszafesd? - vonta fel a szemöldökét.
- De igen. Tegnap este felhívtam a fodrászomat és azt mondta, hogy Louis-nak sikerült olyan festéket választania, ami nem fogja meg az újat. - sóhajtottam ismét és leültem a barna bőr kanapéra.
- Hát ez bizony nagy baj. - fogta a fejét Chloé.
- Sajnálom, nem tudtam, hogy beletette a samponomba.
- Ugyan, nem a te hibád. - mosolygott. - De így is szeretnéd felvenni azt a klipet?
- Persze, hogy szeretném! Ez adja meg a kezdő lökést a karrieremben és végre ismerni fognak.
- Akkor is ismernének, ha mentél volna tehetségkutatóba, de nem szólok bele. Ez a te döntésed, ha nem akarod, akkor nem.
- Rendben és hol vesszük fel?
- A St. James parkban. A részleteket egy óra múlva a helyszínen megbeszéljük a producerrel.
- Oké.
Borzasztóan vártam a forgatást még akkor is, ha lila a hajam. Úgyis aggatni fognak rám valami hozzá illő ruhát, szóval nem kell aggódnom.

2016. április 23., szombat

18. Nehogy azt hidd, hogy ezt megúszod!

Borzasztó gyorsan eltelt ez a két hét. A menedzseremnek bejöttek a dalok és holnap vesszük fel az első videoklipemet, ami valószínűleg beindítja a karrieremet. A fiúk az utóbbi napokban nagyon furcsán viselkednek. Legalábbis Liamen ezt látom. Általában reggel elhúzza a csíkot és estig nem is látom. Dél körül járhatott az idő és Liam itthon volt. Valamit tuti titkolnak előlem, de előbb-utóbb úgyis kiderítem.
Kimentem a fürdőbe lezuhanyozni és hajat mosni. Szomorúan vettem észre, hogy a kedvenc samponom elfogyott ezért a polcon árválkodó samponomból nyomtam a kezembe és azt dörzsöltem a hajamra. Fura, nem hiszem, hogy eddig is lila lett volna. Negyed óra múlva már a testem körül és a hajamon lévő törölközővel vonultam be a szobámba. Megtörölköztem és felvettem valami itthoni göncöt. A hajamat lusta voltam megszárítani, ezért amíg az a törölköző alatt száradt, felnéztem Twitterre. Lett pár új követőm és rengeteg üzenetem, de az egyiken megakadt a szemem.

@mabels99: @Kim_Tompson remélem emlékszel még rám. Londonban vagyok gondoltam eltölthetnénk egy kis időt❤

Rákattintottam a profiljára és azonnal lázba jöttem. Nem hiszem el, hogy Rachel Londonban van. Alig fél órája írta, szóval gyorsan visszaírtam neki, majd facebookon megadtam a címemet és a számomat.

@Kim_Tompson: @mabels99 hogy felejthetnélek el csajszi? :D

Facebookon azonnal visszaírt, hogy egy óra és itt lesz, én meg még mindig itt ülök a laptopom előtt félig vizes hajjal. Felálltam és levettem a fejemről a törölközőt, de majdnem sokkot kaptam, amikor megláttam a világoskék törölközőm közepén egy hatalmas sötétlila foltot. Kikerekedett szemekkel néztem bele a tülörbe. Az egész hajam sötétlila volt és fura, hogy ilyen gyorsan megszáradt. Vagyis majdnem megszáradt.

Tehetetlenségemben egy hatalmasat sikítottam, aminek hatására másodpercekkel később kivágódott az ajtó és Liam aggódó arckifejezését felváltotta egy mosoly.
- Pff... - próbálta visszafolytani a nevetését, ami nem sikerült, mert amint kilépett a szobámból hangos röhögésben tört ki. Abban a pillanatban nem találtam ilyen viccesnek. Liamet szinte fellökve rohantam a fürdőbe és türelmetlenül nyúltam a samponom után. Nem értem mivan ezzel a samponnal, hiszen a római utazás előtt is használtam és nem volt vele semmi baj. Dühösen léptem ki a fürdőből és a röhögőgörcs közepén álló Liam felé fordultam.
- Ne röhögj! Megtudhatnám, hogy ez mi? - fogtam meg egy tincset és felemeltem. Liam abbahagyta a nevetés és felegyenesedett.
- Akkor ez az az ajándék amit Lou.... - harapta el a végét. Louis? Kinyírom!
- Add a telefonod! - követeltem közben fortyogtam a dühtől.
- Nem hiszem, hogy ez jelen állapotban jó ötlet lenne! - folytotta visza a nevetését.
- Csak. Add. A. Telefonod! - szerintem már vörös lehettem a bennem lévő méregtől miközben lassan tagolva beszéltem.
- Kezdek félni tőled. - mondta Liam megszeppenve és felém nyújtotta a telefonját. Azonnal kikerestem Louis számát és a szobámba vonulva tárcsáztam.
- Haver... - kezdte, de belé folytottam a szót.
- Louis William Tomlinson! - ordítottam bele a telefonba. - Remélem már megástad a sírodat, mert én esküszöm, hogy megöllek!
- Á, Kim! Megtaláltad az ajándékomat? - hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Nem vicces Louis! Holnap felvesszük az első videoklipemet és kurvára lila a hajam! - kiabáltam. - Hogy menjek én így ki az utcára? Nehogy azt hidd, hogy ezt megúszod olyan könnyen!
- Nyugi, legkevesebb öt hónap és lekopik. - nevetett bele a vonalba.
- Fuu, de elkaplak! - mondtam dühösen és rácsaptam. Öt hónap basszus? Vagy még több.
Megpróbáltam lehiggadni, közben megszárítottam a maradék nedves tincseimet.
- Lenyugodtál? - kopogott be Liam. Szó nélkül kinyitottam az ajtót és visszaszolgáltattam a telefonját, amit eddig még nem vágtam földhöz. - Nem is nézel ki olyan rosszul lila hajjal.
- Ezzel most ugye nem vigasztalni akarsz? Te amúgy tudtál róla?
- Hát, amikor Rómában voltatok akkor volt itt és negyed órára eltűnt aztán valami ajándékot emlegetett.
- Kinyírom! - mondtam és elterültem az ágyon, ekkor csöngettek. - Ez Rachel lesz. Kinyitod?
- Persze. - mondta és lement ajtót nyitni. Percek múlva egy csillogó zöld szempárral néztem farkasszemet.
- Rachel! - pattantam fel és a nyakába ugrottam.
- Kim, már meg se ismerlek. A hajad...
- Igen, az egyik barátom úgy gondolta, hogy jó móka lenne lilára festeni a hajamat az első videoklipem készítése előtt.
- Videoklip? - nézett rám kérdőn.
- Igen, annyi mindent kell mesélnem és le merném fogadni, hogy neked is van bőven mesélni valód. Sok minden történi az emberrel hét év alatt...
- Állj-állj! - tartotta fel a kezét, hogy elhallgattasson. - Egy fontos kérdésre előbb kötelező válaszolnod! - nézett rám komolyan, majd elmosolyodott. - Ki volt az a fiú aki ajtót nyitott. Csak nem a pasid?
- Mi? Hogy Liam? Nem, ő a legjobb barátom. - mondtam neki és látszott rajta, hogy elhitte. - Miért kérded?
- És miért van itt?
- Ide költözött. - mondtam és megláttam azt a bizonyos izgatott ragyogást a szemében.
- Idecuccolt? - kiáltott fel.
- Csssss! - tapasztottam a kezem a szájára. - Igen, de ez hosszú sztori. Majd elmesélek mindent. De most te mesélj, mi szél hozott errefelé? És ne gyere a szokásos "a közelben jártam és úgy gondoltam benézek" mesével, mert nem fogom bevenni. Ismerlek Rachel! - vigyorogtam rá.
- Jó, jó. - nevetett. - Igazából, hiányoztál és mivel Angie-vel már megint összevesztünk, úgy gondoltam, hogy Londonba költözök egy kis időre. De most mesélj te. Mi van azzal a videoklippel?
Hosszú-hosszú mesélésbe kezdtem és boldogan ölelt meg, miután a végére értem.
- Ez fantasztikus! Örülök neked!
Kiskori barátnőm támadásba vette a laptopomat amíg én hajat szárítottam. Fogalmam sincs mit fogok kezdeni a sötétlila hajammal holnapig. A bosszú egy része már megvan, amit holnap végre is hajtok feltéve, ha lesz rá időm, amit nem hiszek. Rachel majd segít kitalálni a többit. Én így nem mehetek utcára! Főleg nem vehetem fel így a legelső videoklipemet. Chloé meg fog ölni, de akkor nem tudom mit csinálok Louis-val. Tudom én, hogy szeret szórakozni és értékelem is a humorát, de mi az már, hogy öt hónapra lila lesz a hajam miatta?
- Hé, Kim! Figyeld már! Ez nem az a srác?

2016. április 10., vasárnap

Wattpad

Sziasztok!
A sztori felkerült wattpad-re is, de még csak a prológus van fent. Igyekszem a többi részt is hozni. EZEN a linken érhetitek el.

Tori xx.

17. Megoldás

- Néhány hete aláírtam egy szerződést egy lemezkiadó céggel és a menedzserem szerint csütörtökre kellenek a dalok. Felvesszük, kiadják és híres leszek. Érted már? - néztem rá. Kellett egy kis idő, mire szavaim eljutottak az agyáig, de aztán mosolyogva ült mellém és megölelt.
- Ez fantasztikus! - mondta boldogan. Nem hazudott, tényleg örült neki. - De akkor is Rómában vagyunk, nem gubbaszthatsz egész ittlétünk alatt a szobában.
- Jó, ezt a szöveget, még had írjam meg aztán egész este szabad vagyok.
Gondolkozott egy kicsit, aztán rábólintott. Tudja milyen fontos ez nekem és a ha bejönnek a dalok a menedzsernek, tehetségkutató nélkül kezdhetem a karrieremet.
- Hány dal van meg?
- Hát, a Spaces, meg ez. Vagyis ez még nincs kész, de ezzel együtt kettő. Öt dalt kell bemutatnom, de semmi ötletem nincs hozzá. - feküdtem el az ágyon.
- Hát, hajrá. - paskolta meg a combom és kiment a szobából. Talán a dalírás legnehezebb része a dalszöveg. Egyszerűen nem jut semmi az eszembe. Az első dal könnyű volt, csak írtam az érzéseimet rímekbe faragva, de most... Nincs ihletem és a hangosan korgó gyomrom azt üzeni, hogy előbb enni kellene. Kimentem a konyhába ahol csak Niallt láttam.
- Többiek? - kérdeztem és leültem egy székre
- Elmentek várost nézni, este jönnek. - tett elém egy tányér palacsintát. - Azt hittem a dalon dolgozol.
- A kaja hangosabban hívott.
- Le se tagadhatnánk egymást. - rázta a fejét nevetve és leült velem szembe. Egy darabig csendben ettem, de aztán feltűnt, hogy Niall figyel.
- Mit nézel?
- Téged. - nevetett. - Amúgy, a szemed... Olyan mint az enyém.
- Na ne mond! Magamtól rá sem jöttem volna, köszi a felvilágosítást. - nevettem.
- Igazán nincs mit. Máskor is. - mosolygott és belerakta a mosogatóba a tányérját. Gyorsan megettem a palacsintámat és bementem a szobámba, hogy még este előtt végezni tudjak a dallal.

Röpke két és fél óra alatt sikerült megírnom a felét. Hiába, ha nincs ihletem, nem tudok dalt írni.
- Na, hogy állsz? - dugta be a fejét Niall.
- Kopogni luxus? Amúgy a fele kész. - dőltem hátra fáradtan. - Kész, feladom. - temettem az arcom a tenyerembe.
- Hé, még hátra van három dal, ne add fel. - ült mellém nevetve.
- Kösz, ezzel most megvigasztaltál.
- Hoztam valamit. Láttam, működik a lányoknál, azt hiszem neked is segíteni fog. - vett elő egy üveg nutellát és egy kiskanalat.
- Kösz, nem vagyok éhes... Azaz várj! De mégis. - kaptam ki a kezéből az édességet. - Köszi.
Niall felállt és kiment a szobámból, hogy be tudjam fejezni a dalt. Nem mondanám, hogy a nutella olyan sokat segített volna, de másfél óra alatt végeztem a dal többi részével. És még hátra volt három dal. Fogalmam sincs mikor fogom megírni, hiszen Niallnek igaza van. Mégis csak Rómában vagyunk, ki kellene élveznem és nem egész nap a szobámban ücsörögve kellene egy normális dalt összehoznom. Szerdán megyünk haza, Chloé-nak - a menedzseremnek - meg csütörtökre kellenek a dalok. Egy nap alatt nem fogom tudni megírni. Tudtam előre, hogy ez lesz, nem kellett volna belemennem ebbe az egész utazásba. A lemezszerződést meg nem is bonthatom fel, már nem mintha akarnám. Régóta várok erre és végre befuthatok. Aztán meg Niallék "nyaralását" sem akarom tönkre tenni ezzel az egésszel. Most mit csináljak? Ha csütörtökig nem lesznek meg a dalok nekem végem.

Frusztráltan dőlem végig az ágyon. Fogalmam sincs, hogy hogyan, de végig fogom csinálni. Nem adhatom fel az első akadálynál. Majd este megírom a következőt, nappal élvezem az itt töltött időket. A fáradtságról meg egy kis kávé gondoskodni fog. Ezaz! Felpattantam az ágyról és Niall szobája felé vettem az irányt. Szinte feltéptem az ajtaját, olyan erősen nyitottam ki. Niall az ágyon feküdt, a fülese be volt dugva a fülébe és a laptopján csinált valamit. Hangosan köhögtem jelezve, hogy itt vagyok, mire rám kapta a tekinetét és kivette a fülest a füléből.
- Végeztél? - rakta arrébb a laptopját.
- Aha, azt ia megoldottam, hogy hogy legyek veletek is, meg hogy írjam meg a dalokat. Szóval nappalra szabad vagyok.
- Te este akarsz dalt írni? - vonta fel a szemöldökét.
- Aha.
- Jó ötlet ez? Apáék meg fogják érteni, hogy miért nem vagy velünk nappal.
- Nem! Nem akarom elrontani a cs... A programokat azzal, hogy nem vagyok jelen. Nem hiszem, hogy azért hoztatok magatokkal, hogy nulla-huszonnégyben dalokat írjak. - tiltakoztam ezerrel.
- Miért nem mondod ki? - ült feljebb az ágyon. - Azért hoztunk el, mert te is a család része vagy. Meg fogják érteni, hogy ez fontos.
Nagyon jól tudja, hogy miért nem mondom ki és zavar, hogy ő ezt ilyen könnyen kimondja, mintha természetes lenne. Lehet, hogy neki az, de nekem nem.
- Nem érdekel, este fogom megírni a maradék hármat és kész. Nem teszem tönkre ezt az utat. Most pedig elmegyek várost nézni. Jössz vagy nem? - tereltem a témát. Nem akarok erről beszélni, miért nem érti meg?
- Megyek. - sóhajtott és kikelt az ágyból. - Még a végén képes vagy eltévedni. - nevetett ki.
- Héj! - bokszoltam vállon mire csak nevetett.

*Liam Payne*
Ma reggel áthivtam Louist focimeccset nézni. Barca-Real meccs volt és a félidőig szinte alig pislogtunk. Félidőnél járt a meccs, amikor Louis felállt és kinyújtózott.
- Elmegyek a mosdóba. - közölte.
- Folyosó végén jobbra. - igazítottam útba és beleittam a pohár kólámba. Biccentett egyet és felment az emeletre. Percek múlva megkezdődött a második félidő, de Louis még mindig odafent volt.
- Hé, Lou! Lehúztad magad a vécén? - kiabáltam fel, közben a szememet a tv képernyőre tapasztottam.
- Ja nem, - jött le - csak hagytam egy kis ajándékot Kimnek. - mondta és valahogy éreztem, hogy közben mosolyog.
- Ajándékot? - néztem végre rá. - És ez engem mennyiben érint? - fordultam vissza, miközben visszaült a kanapéra.
- Nem hiszem, hogy sokban érintene. - rántotta meg a vállát még mindig mosolyogva. Inkább ráhagytam, nem tudom, hogy mit hagyott Kimnek és nem is akarom megtudni, de érzem, hogy úgyis meg fogom tudni. És ha olyan, akkor Louisnak annyi.

*Kimberly Tompson*
Körülbelül éjfélkor érhettünk vissza a hotelba. A város éjszaka nagyon szép és a Colosseum is csodásan van ilyenkor kivilágítva. A ruhák terén jól választottam, mert este is alig esik 10 fok alá a hőmérséklet, szóval nem fogok megfagyni.
Beléptem a szobámba és miután átvedlettem valami kényelmes göncbe, leültem az ágyamra kezemben a gitárommal és nekiálltam a dalírásnak. Néha egy-egy ásítás is megtámadott, aztán könnyek szöktek a szemembe. Nem tudom miért, de ásítás után állandóan bekönnyeztem. Nem hiszem, hogy ez csak nálam van így.
- Gyere. - mondtam, miután kopogtattak az ajtón. A faajtó nyikorgással jelezte, hogy kinyílt, majd egy szőke hajkoronát láttam meg.
- Te még dalt írsz? - lépett beljebb.
- Megmondtam. - mondtam és megpengettem a húrokat.
- Jó, de legalább ma este aludhatnál. Van még négy napunk, nem ráérsz három dalt megírni? - kérdezte.
- De, igen. - sóhajtottam és letettem a hangszert.
- Akkor jóéjt. - mondta és kiment.
- Jóéjt. - mondtam halkan. Most, hogy végre elment, talán folytathatnám. De nem, túl kockázatos, a szomszéd szobában van és meghallaná. Nincs más választásom, alszok.

2016. március 23., szerda

16. Eddig se érettem a lányokat, most sem fogom

Fél nyolc van, én meg hét óta talpon vagyok. Lázasan válogatom a ruháimat, amit vinni szeretnék. Fogalmam sincs milyen idő van Rómában ilyenkor, február vége felé és ez kikészít, mert nem tudom, hogy milyen ruhákat vigyek magammal. Gyorsan kimentem a fürdőbe az összes tusfürdőmért meg a törölközőmért, amiket villám sebbességgel pakolásztam bele a bőröndömbe. Ekkor eszembe jutott, hogy a fésűt kint hagytam. Cullenéket megszégyenítő sebességgel szaladtam vissza a fürdőbe a fésűmért, de nem számítottam arra, hogy lesz bent valaki. Egy sikítás kíséretében ugrottam egyet, majd a mellkasohoz kaptam a kezemet és éreztem, hogy a szívem ki akar ugrani a helyéről. Liam felvont szemöldökkel figyelte, ahogy próbálom visszaállítani a normális légzésemet.
- Jézusom Liam!
- Hova sietsz? Nem délben indultok?
- De igen! - nyúltam be a fésűért. - De már hétkor ébren voltam és szeretnék elpakolni. Még a ruhákat is ki kell választanom úgy hogy fogalmam sincs milyen az idő Rómában és huu. - motyogtam közben a szobámba igyekeztem.
- Eddig se értettem a lányokat, most se fogom. - hallottam mielőtt becsuktam magam mögött az ajtót. A laptopom megy a laptoptáskába, a tötlőim is szintén oda és a telefonomat meg nem rakom el, mert az kelleni fog.

Fél tizenegykor nyugodtan fellélegezhettem, mert mindent sikeresen elpakoltam. Vagyis nem teljesen. Szélsebesen felpattintottam a gitártokom tetejét és beleraktam a hangszert. Na, most pakoltam el mindent. De még el kell intéznem pár dolgot. Lementem a nappaliba, ahol Liam nézte az amerikai focit. Beálltam elé és rá néztem.
- Héj! - kiáltott fel.
- Van néhány dolog amit ell kell intézned, amíg távol leszek. Nem nagy cucc, de számítok rád. - néztem rá kérlelően.
- Jó, mondjad.
- Szóval. Sky...
- Gondoltam. - mondta, amit elengedtem a fülem mellett.
- ...naponta legalább egyszer vidd el sétálni...
- Jó.
- ...kantárral elég kivinni...
- Oké.
- ...naponta minimum háromszor kapjon enni... - járkáltam fel-alá.
- Jó.
- ...és a répáját ne edd meg, köszi. - szögeztem le
- Jó, nyugi már, nem hagyom éhezni. - nevetett
- Tessék. - nyújtottam felé egy papírt. Kivette a kezemből és átfutotta a sorokat.
- Te listát írtál a lóhoz? - nézett fel rám értetlenkedve.
- Igen, ez az első, hogy egy barátomra bízom.
- Most megtisztelve érzem magam. - nevetett. Mosolyogtam egy sort, majd kimentem a konyhába megreggelizni. Még mindig rengeteg kaja van a hűtőben és nem fogy. Félek, hogy meg fog romlani és dobhatom ki az egészet.
Kivettem egy tányér palacsintát - amit még tegnap csináltam - és felraktam a kávét főni.

Pontban délben éles dudaszóra lettem figyelmes. Megérkeztek. Lementem és kinyitottam az ajtót, amíg Liam segített lecipelni a cuccaimat.
- Akkor mehetünk? - kérdezte Niall.
- Egy perc! - montam és felrobogtam a szobámba. Felrántottam a paplant és kikaptam alóla a kabala állatomat. Egy kicsi plüss pingvin. Öt éves korom óta megvan és sosem válnék meg tőle. Még Anthony adta, amikor anyáék gyakran veszekedtek. Azt mondta, hogy ez a kis pingvin majd megvéd. Le merném fogadni, hogy sokkal több mindent "látott", mint más plüss állat. Minden nyaralásra/kirándulásra magammal viszem és ez az út sem volt kivétel.
Lecsörtettem a lépcsőn és odamentem a fiúkhoz.
- Nem vagy te már nagylány a plüsshöz? - nézett rám kérdőn Niall.
- Viccelsz? Mindenhová magammal viszem. Most már mehetünk. - mondtam és elindultam a kocsihoz amiben már ott ültek Niall szülei. Niall és Liam még valamit beszéltek, de nem hallottam, nem is tartozik rám, gondolom. A szőkeség után ültem be a kocsiba a pingvinem és a telefonom társaságában.
- Szia Kim! - nézett rám a visszapillantó tükörből Bobby.
- Sziasztok! - köszöntem kedvesen. Niall anyja hátra fordult és kedvesen bemutatkozott.
- Szia, Maura Gallagher vagyok. - mosolygott rám.
- Kimberly Tompson. - mosolyogtam vissza. Most, hogy megtörtént a bemutatkozás és Niall is berakta a bőröndömet meg a sporttáskámat a csomagtartóba, el is indultunk Róma felé. Megkezdődött a 18 órás autóút - lesz az 19 is, ha késik a komp. Nagy volt a csönd, ezért Bobby úgy gondolta, hogy most tökéletes alkalom lenne arra, ha megismernének.
- Mond Kim, hol is születtél? - kérdezte Bobby.
- 10 km-re Valenciától, Manisesben. - válaszoltam mosolyogva.
- Manises? - kérdezett vissza.
- Spanyolország, nem Anglia. - válaszolt helyettem Niall vigyorogva. Egy óra alatt szerintem már eléggé megismertek. Szó esett még a szüleimről, Anthonyról, Spanyolországról, meg minden másról, amikre kedvesen válaszoltam. Miután abbahagytuk a beszélgetést a fülembe dugtam a fükhallgatómat és a pingvinemet szorongatva bámultam kifelé az ablakon. Már vagy harmadszorra játszotta le a telefonom a több, mint száz zenémet, amikor álomba szenderültem.

*Liam Payne*

Miután elvittem sétálni Sky-t és adtam neki enni, ahogy Kim kérte, felhívtam apám egyik menedzser barátját.
- Haló? - szólt bele Simon.
- Jó napot, Liam Payne vagyok. - kezdtem.
- Igen, apukád mondta, hogy hívni fogsz. A szerződéssel kapcsolatban ugye?
- Igen.
- Rendben, akkor jövőhét pénteken, ha ráértek gyertek be az irodámba. Ott megbeszélünk néhány dolgot és utána aláírhatjátok a szerződést.
- Rendben, akkor pénteken. - mondtam és letettem. Hát ez is el van intézve, szuper.

Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, amikor csöngettek. Szuper, hogy ezek sosem hagynak pihenni. Kelletlenül sóhajtottam, majd felálltam és kinyitottam az ajtót. Odakint Zayn, Louis és Harry állt. Köszöntem nekik, majd beengedtem őket a lakásba.
- Beszéltél Simonnal? - kérdezte Zayn.
- Aha, azt mondta, hogy jövőhét pénteken menjünk be és megbeszélünk pár dolgot, aztán aláírhatjuk a szerződést.
- Niallék mikor is jönnek haza? - jött vissza Louis egy répát eszegetve. Nem is ő lenne.
- Jövőhét szerdán és Kim mondta, hogy nem kéne megenni Sky répáját. - mutattam a zöldségre.
- Bocsi, de éhes vagyok. - rántotta meg a vállát és leült a fiúk mellé a kanapéra.
- És mit fogunk csinálni, amíg ők Rómában vannak? - tette fel a kérdést Harry.
- Jó kérdés. - mondta Lou két falat közt.

*Kimberly Tompson*

Ma reggel hat órakor értünk a hotelbe. Körülbelü négy órát aludtam, mert nem voltam fáradt, hiszen átaludtam az ideutat. Kezembe vettem a gitáromat és belefogtam egy új dal irásába. Megpengettem a húrokat, majd leírtam minden egyes hangot. Már egy órája próbáltam összhangba vinni a szanaszét álló hangokat, amikor Niall nyitott be.
- Hát te mit csinálsz? - kérdezte.
- Dalt írok. - mondtam és lefirkantottam a következő hangot, majd elpróbáltam még egyszer. Most talán egy kicsit jobb, de még mindig van mit javítani rajta.
- Hé, Rómában vagyunk, te meg itt ücsörögsz a szobádban és dalt írsz? Nem ér ez rá otthon? - nézett rám értetlenül. Elmondjam neki? Á, úgysem tudom tovább titkolni, előbb vagy utób úgyis kiderül, és inkább tőlem tudja meg, mint mástól. Leraktam az ágyam mellé a hangszert és felnéztem rá. Hát, vágjunk bele!

2016. március 17., csütörtök

15. Még hetedikben nyúltam le

Hangtalanul ballagtunk egymás mellett. Csak a lábunk alatt ropogó havat és Sky patájának dobogását lehetett hallani, amíg Niall meg nem törte a csendet.
- Szóval az a dal...
- Ne kezd, kérlek! - szakítottam félbe. Mármint nem Niallt, hanem a mondandóját. Komolyan, nem akar leakadni a témáról?
- Jó, csak annyit árulj el, hogy Liam-ről szól-e?
- Igen. - vallottam be halkan.
- És miért?
- Nézd, hazaértél! - mutattam a házukra tématerelés gyanánt. Niallnek meg kell értenie, hogy amit nem akarok, azt nem csinálom. Ez az én hibám, túlságosan makacs vagyok. De az emberek nem tökéletesek.
Amint a ház elé értünk, kilépett Niall apja... Vagyis, a közös apánk.
- Szia Kim. - köszönt kedvesen.
- Heló. - köszöntem.
- Hé, én is itt vagyok! - kalimpált Niall.
- Mondtad neki a Római utat? - fordult Niall felé.
- Igen, mondta. - válaszoltam helyette. - És szívesen elmegyek. - mosolyogtam a kantárt szorongatva. Tényleg ap... Bobbynak fel sem tűnt a ló.
- Ennek örülök. Ez a két hét szünet pont jól jött. Ti nem tudjátok, hogy ki robbantotta fel a labort?
Összenéztünk Niallel és majdnem kitört belőlünk a nevetés.
- Én voltam. - kuncogtam.
- Ó. - csak ennyit tudott kinyögni, majd elmosolyodott. - Gyorsan el fog telni ez a két hét.
- Engem kirúgtak. - vigyorogtam. - De nem is bánom.
- Ó, tényleg? - kérdezte, mire bólintottam. - Örülök, hogy jössz Rómába. - terelte a témát. - Legalább jobban megismerhetem a lányomat. - a megnevezésre majdnem elfintorodtam. Az egy dolog, hogy velük megyek, de még nem fogadtam el azt, hogy ő az apám. És az zavar, hogy ezt úgy mondja, mintha születésem óta tudnám, hogy ő az apám.
- Jesszusom, hogy elment az idő. - néztem a csuklómra, amin mellesleg nem is volt óra. Megkerültem a lovat és felpattantam a nyeregbe. Niallék csak meglepődve nézték végig furcsa tettemet. - Mennem kell, sziasztok! - mondtam és vágtába kapcsoltam. Szerencsémre nem ment kocsi az úton, ezért az utca végén le tudtam lassítani.
Mi volt ez Kim?
Minden ilyen apró szitunál meg fogok futamodni? Ezt nem tehetem. 16 éves vagyok, nem viselkedhetek ilyen gyerekesen. Nem engedhetem meg magamnak ezt a viselkedést. Ez nem én vagyok.

Gondolataimból egy éles dudaszó szakított ki, majd a ló megugrott alattam. Próbáltam megnyugtatni és miután ez sikerült, leszálltam róla.
- Normális vagy ember?! - kiabáltam rá a fickóra. Kiszállt az autóból, ekkor megláttam az arcát és az állam koppant a betonon.
- Mit akarsz még tőlem? Mégtöbb hazugságot akarsz a fejemhez vágni?
- Kim...
- Ne Kimezzél nekem. Nem kérek belőled se most, se később. És... Az meg mit keres a kocsidban? - mutattam az anyósülésen ördögien vigyorgó Avery-re.
- Ő a barátnőm. - mondta határozottan.
- Mi a fasz Dylan? - fújtattam dühösen és visszaültem a lovamra. Ezt el sem hiszem. Nem ismerek rá. A volt legjobb barátom azzal a lotyóval van együtt? Tuti Avery ötlete volt összeugrasztani minket. De ha kiderül, én kikaparom a szemét. Rohadtul nem fog érdekelni, és esküszöm, hogy megtépem!

Dühösen kapcsoltam vágtába és hazáig meg sem álltam. Csak egyre dühösebb lettem, ha arra gondoltam, hogy ezek ketten együtt vannak.
Bent a boxban leszerszámoztam - ha azt, hogy az istállóban a sarokba dobáltam a cuccait, annak lehet nevezni - és lecsutakoltam. A dühtől talán egy kicsit erősen súroltam a kefével, amit egy nyerítéssel díjazott.
- Ne haragudj, csak most rossz kedvemben vagyok.

*Liam Payne*
Éppen a szennyest válogattam át, hogy kimossam a ruhákat - igen, fiú létemre olyat is szoktam - amikor a kezembe akadt egy ismerős szürke póló. Abbahagytam a ruhák átválogatását, amikor nyerítést hallottam. Kim megérkezett. A pólóval a kezemben mentem ki az istállóba. Halkan rákönyököltem Sky boxának az ajtajára és hallgattam, hogy Kim beszél hozzá. Most lehet, hogy hülyének néz ki, hogy beszél egy állathoz, de én nem látom annak. Szerintem ez cuki és ebből is látszik, hogy mennyire törődik vele.
- Összefutottam Dylannel. - hangja szomorú volt és sóhajtott egyet. - De már nem érdekel, az ő baja, hogy eltaszított magától. Összejött azzal a... Szóval összejött Averyvel. - ezután elhallgatott. Megérezhette, hogy itt vagyok, mert szépen lassan megfordult. Tekintetéből semmilyen érzelmet nem tudtam kiolvasni, de az arcán ott ült a harag és a gyűlölet. Talán rá kéne kérdeznem, de inkább nem tettem, inkább a pólóra kérdeztem rá.
- Ez az enyém? - nyújtottam fel a ruhadarabot. Szemét a szürke anyagra emelte és halványan elmosolyodott.
- Már az enyém. Még hetedikben nyúltam le, egy közös tesi órán. Most ebben alszok. Miért?
- Mindenhol ezt kerestem. - hihetetlen, hogy ennyi idő után is így ragaszkodik hozzám.
- Azt hiszem beszélnünk kéne. - komolyodtam el. Neki is leesett, mert az ő tekintete is elkomorult és már nem mosolygott.
- Már megbeszéltük. - fordult vissza a lovához.
- Nem Kim. Te beszéltél, én meg hallgattam. Ideje lenne, ha az én verziómat is meghallgatnád. - mondtam határozottan, mire rám emelte tengerkék szempárját. Eleresztett egy hangos sóhajt, majd kijött a boxból.

*Kimberly Tompson*
Igaza van. Esélyt sem adtam neki, hogy elmondja amit akart. Szótlanul követtem Liamet a nappaliba, majd helyet foglaltam vele szemben az egyik fotelban. Sóhajtott egyet és rám nézett.
- Változtam, igen. De te is. Ne mond, hogy nem. Eltűnt az a zárkózott, ártatlan kislány, akit megismertem. A helyét felváltottad Te. - nem tudom, hogy most hova akar kilyukadni - És talán azért romlott meg ennyire a kapcsolatunk, mert mindketten mással voltunk elfoglalva. Nekem ott voltak a srácok, te meg minden idődet Luke-al töltötted. Ezzel csak annyit akarok mondani, hogy te is megváltoztál, akárcsak én. A dolgok változnak, ez ellen nem tudsz semmit tenni. - fejezte be. Valóban, én is ennyire megváltoztam volna? Minden időmet elvesztegettem Luke-ra ahelyett, hogy a barátságomat erősítettem volna Liammel. Teljes mértékben igaza van, én meg önző voltam. Csak saját magammal törődtem.
- Elfelejtettem elrakni a felszereléseket! - álltam fel hirtelen és az istálló felé vettem az irányt. Meddig akarom ezt csinálni? Nem menekülhetek el a problémáim elől! Nem lehek ilyen gyerekes! Nem, ez nem én vagyok! Tényleg megváltoztam. Ahogy Liam is mondta, a dolgok változnak. Nem tehetünk ellene semmit. El kell fogadnom, hogy ő már nem az a 12 éves fiú, akit akkor megismertem. És ahogy mondta, én sem vagyok már az a lány akit ő megismert.

A felszereléseket a helyükre raktam és beültem egy üres boxba. Ez a box két éve áll üresen. Régen Star boxa volt, de a szüleim eladták.
A box falának dőltem és kinyújtottam a lábamat. Olyan sokmindenen járt az agyam. Talán vissza kéne mennem és szembe nézni a problémáimmal. De mi is a problémám? Liam? Nem! Az hogy megváltoztam? Igen!

- De talán valamiben nem változtál meg. - hallottam egy hangot magam előtt. Felnéztem és egy mosolygó Liammel talátam szembe magamat. A box ajtajának támaszkodott és egy répát evett.
- Köszi Liam! Te is edd meg Sky kajáját! - gondoltam mosolyogva.
- Mindig ide jössz ha valami bajod van. - mondta és beleharapott a répába. - És állandóan elmenekülsz a problémák elől.
- Azért, ha belegondolok, te sem változtál olyan sokat. Megint megeszed Sky elől a répát. - mondtam nevetve.
- Héj, - emelte fel védekezően a kezét - a hűtő tele van répával. Csak Louis-t ne engedd a közelébe. - ült le mellém és felém nyújtott egy másik répát. Elvettem tőle majd mosolyogva odaadtam Sky-nak.